Sprok Antal

Nap, mint nap sejtettem, hogy a lelkemben élő gyermek mondani szeretne valamit. Egyik reggel arra ébredtem, hogy már nincs velem. Megijedtem, hiszen ezt a gyermeket, egész életem titkát, félve őriztem, s most mégis eltűnt. Aztán valahonnan a saját gyerekhangomat véltem hallani. Egy szép, mesebelinek tűnő faszobor harmadik fiókjából szólított meg. Odaköltözött. Magamat összezsugorítva felmásztam hozzá csodás kis lakásába. Azt mondta: Látod, ez a Kazuár. És megfogta a kezem, hogy együtt keljünk útra, a felnőtt és a gyermek, s megnézzük a szobrokat, az alkotásokat fából, amelyeket a legcsodásabb matériából mesélt elő a művész.

• magunkról
• hírek
• tagok
• programok
• sajtóközlemény
• kiadványok